Nem-keresztény források Jézusról
Nem-keresztény források Jézusról
© dr. Szalai András, Apológia
Kutatóközpont, www.apologia.hu (v.2. 2014.08.05.) PDF
Manapság rengeteg könyv foglalkozik Jézus személyével. Egyesek a létezését is tagadják, mások olyan képeket festenek Jézusról, amelyek jelentősen eltérnek az Újszövetség, az apostolok és közvetlen tanítványaik Jézus-képétől. Jézusról azonban nem csak a hívei írtak. Az 1. századi Újszövetségen és a 2. századi apostoli atyák írásain kívül más forrásaink is vannak: tágabb értelemben véve kortársnak mondható zsidó és pogány szerzők utalásai. E szerzők a keresztényekkel szemben vagy ellenségesek voltak, vagy tiszteletet mutatnak, vagy közömbösek. Mindenesetre nem csak az derül ki utalásaikból, hogy szerintük is létezett Jézus, hanem az is, hogy mi történt vele, és a hívei kinek tartották őt. Aki tehát Jézusról nem mai képzelgések, hanem a legkorábbi feljegyzések alapján akar gondolkodni, annak az Újszövetségen és az apostoli atyák írásain kívül hét nem keresztény forrás és még két utalás áll a rendelkezésére.
Zsidó források
1. A Babilóniai Talmud
A
rabbinikus zsidóság műve, keletkezett az i.sz. 1-5. sz-ban. A Talmud alig
foglalkozik Jézussal és a keresztényekkel. A hallgatás oka a kölcsönös
elutasítás: először a zsidóság üldözte Jézus követőit, majd az egyház lett
antijúdaista, végül a 4. sz-tól az eszmei küzdelem politikai szintre
helyeződött át, ami tovább rontotta a két vallási közösség viszonyát.
Domán István (Talmud, Ulpius, 2007:327-338) szerint a
Talmud csak néhány helyen említi Jézust név szerint (Szánhedrin 43a és 107/b), máshol kódnévvel utalnak rá (Ben Stada,
Ben Pandira) – ha egyáltalán rá utalnak (Sábát
104b, Szánhedrin 76a, 100a, Toszáfot 2a, Joma 66b, Hágiga 4b stb.),
és anakronizmusaik alapján világos, hogy egyik írója sem alapoz valós
információkra. Az egyetlen, valóban Jézusról szóló, és történelmi szempontból
hitelesnek tekinthető, talán 2-3. századi szöveg a Szánhedrin büntetőjogi traktátus alábbi utalása:
Szánhedrin 43a
Forrás:
az 1342-es, legrégebbi, cenzorálatlan müncheni Talmud-kódex szövegéből
angolra fordította dr. David Instone-Brewer: Jesus of Nazareth’s Trial in Sanhedrin 43a (Tyndale House, Cambridge
(www.tyndale.cam.ac.uk). Angolból ford. Szalai András
- Peszách előestéjén [keresztfára] akasztották
a názáreti Jézust, kikiáltó
ment ki előtte 40 napon át: „Jézust, a názáretit meg fogják kövezni,
mert varázslást művelt, Izráelt félrevezette és elcsábította
[bálványimádásra]. Aki tud [bármit] a védelmére, az jöjjön és nyilatkozzon!”
De senki sem jött a védelmére, úgyhogy Peszách előestéjén [keresztfára]
akasztották.
Az „akasztás” szó akkoriban keresztre feszítésre utalt. A szöveg beleillik az evangéliumok elbeszélésébe. Jézust valóban megvádolták varázslással (Mk 3:22, Mt 12:24, Lk 11:15), istenkáromlással (Mk 2:7, Mt 9:3, Jn 10:33) és Izrael tévútra vezetésével (Jn 7:12), végül pedig kötelezővé tették a feljelentését (Jn11:47.53.57).
2. Josephus Flavius
Zsidó
történetíró, i.sz. 37-100, aki a művelt rómaiaknak írt népe történelméről.
A zsidók története [Iudaiké
Archaiologia] XVIII. 3
Forrás:
Josephus Flavius: A zsidók története
(Európa, 1980) 503. oldal (ford. Révay József)
- Ebben az időben élt Jézus, ez a
bölcs ember, ha ugyan szabad őt embernek neveznünk. Ugyanis csodákat művelt és
tanította az embereket, akik szívesen hallgatják az igazságot és sok zsidót és
sok görögöt megnyert. Ő volt a Krisztus. És ámbár főembereinek
följelentésére Pilatus keresztre feszítette, most is hívek maradtak hozzá azok,
akik szerették. Mert harmadnapra feltámadt és megjelent közöttük, mint ahogy
Istentől küldött próféták ezt és sok más csodálatos dolgot előre megjövendöltek
felőle. S még ma is megvan a keresztények felekezete, amely róla vette
nevét. (XX, 9) [Anániás főpap] a nagytanácsot törvényszéki ülésre hívta össze,
és eléje állította Jakabot, aki testvére volt Jézusnak, akit Krisztusnak
neveznek, s még néhány más embert.
Ezt a
bekezdést sokan későbbi betoldásnak vélik, Vermes Géza szerint „keresztény
másolók láthatóan itt-ott kiegészítették, vagy éppen lerövidítették” (A zsidó Jézus, Osiris, 1998:68).
Római, görög és szír források
3. Tacitus
Cornelius
Tacitus (kb. i.sz. 55-120), római történész, a császárok életéről írt.
Évkönyvek [Annales] XV. 44
Forrás:
Tacitus összes művei, II. kötet (Magyar Helikon, 1970) 402-403. oldal (ford.
Borzsák István)
- Ezért a híresztelés elhallgattatása végett Nero
másokat tett meg bűnösnek, és a legválogatottabb büntetésekkel sújtotta
azokat, akiket a sokaság bűneik miatt gyűlölt és Christianusoknak
nevezett. Christust, akitől ez a név származik, Tiberius uralkodása alatt
Pontius Pilatus procurator kivégeztette, de az egyelőre elfojtott vészes
babonaság újból előtört, nemcsak Iudeában, e métely szülőhazájában, hanem a
Városban [Rómában] is, ahová mindenünnen minden szörnyű és szégyenletes dolog
összefolyik, s hívekre talál. Így hát először azokat fogták össze, akik ezt
megvallották, majd az ő vallomásuk alapján hatalmas sokaságra nem is annyira a
gyújtogatás vádját, mint inkább az emberi nem gyűlöletét bizonyították rá. És
kivégzésüket még csúfsággal is tetézték, hogy vadállatok bőrébe burkoltan
kutyák marcangolásától pusztuljanak, vagy keresztre feszítve, és amikor
bealkonyodott, meggyújtva éjszakai világításul lángoljanak. Nero a kertjeit
ajánlotta fel e látványosság céljára, és cirkuszi játékokat rendezett, amelyen
kocsisruhában a nép közé vegyült, vagy kocsira szállott. Ebből, bár bűnösök
voltak és a legsúlyosabb büntetést is megérdemelték, szánalom támadt, mivel
nem a közjó érdekében, hanem egy ember kegyetlensége miatt kellett
elpusztulniuk.
4. Ifjabb Plinius
Gaius Caecilius Plinius Secundus (i.sz. 61-113), római politikus, író, élete végén Bithynia és Pontus legátusa. Levelét i.sz. 112-ben írta Traianus császárnak.
96. levél
Forrás: Ifjabb Plinius: Levelek (Európa, 1966) 355-357. oldal (ford. Borzsák István)
- Uram, alapelvnek tekintettem, hogy
minden kétes ügyet eléd terjesszek. Mert hiszen ki tudna jobban eligazítani
bizonytalanságomban, vagy segíteni tájékozatlanságomban? Keresztények ügyében
folytatott törvényszéki eljárásokon még sohasem vettem részt; ezért nem is
tudom, mit és milyen mértékben büntessek, vagy akár nyomoztassak. Igen
fennakadtam például azon, hogy tekintettel kell-e lenni a vádlottak életkorára,
vagy pedig egészen zsenge korúak és már meglett emberek között nem kell-e
különbséget tenni; vádelejtéssel járhat-e a beismerés; vagy olyan személy
számára, aki valaha keresztény volt, ne legyen-e enyhítő körülmény, ha
megtagadja hitét; és vajon magát a keresztény nevet kell-e büntetni, akkor is,
ha az illető semmi bűnt sem követett el, vagy pedig a keresztény névhez
hozzátapadó bűnöket? Eddig azok ellen, akiket a kereszténység vádjával
terhelten idéztek ítélőszékem elé, a következő módon jártam el.
Megkérdeztem tőlük, keresztények-e. Azokat, akik keresztényeknek vallották
magukat, másodszor és harmadszor is megkérdeztem, de büntetéssel fenyegettem
meg őket. Akik még ezután is kitartottak, azokat kivégeztettem. Mert
meggyőződésem, hogy függetlenül vallomásuk tartalmától, makacsságukért és
csökönyösségükért megérdemelték ezt a büntetést. Másokat, akik ugyanebben a
tébolyban szenvedtek, csak bűnösöknek bélyegeztem, és Rómába szállíttattam,
mivel római polgárok voltak. Majd a törvényszéki eljárás miatt, már amint
történni szokott, mások ellen is felmerült ez a vád, úgyhogy több eset került
elém. Kaptam egy névtelen feljelentést, amelyen sok név szerepelt. Akik
kijelentették, hogy nem keresztények, és nem is voltak azok, amennyiben
útmutatásom szerint az istenekhez fohászkodtak, és képmásod előtt, amelyet erre
a célra az istenszobrokkal együtt odaállíttattam, tömjén- és boráldozatot
mutattak be, azonkívül káromolták Krisztust – márpedig az igazi
keresztények ilyesmire állítólag semmi áron sem kényszeríthetők –, azokat
elbocsátottam. Mások, akik a névsorban szerepeltek, bevallották, hogy
keresztények, de ezt hamarosan visszavonták: csak voltak, de már nem azok;
egyesek három, mások még több, sőt egyik-másik már húsz esztendeje nem. Ezek
mind áldozattal tisztelték képmásodat és az istenek szobrait, és káromolták Krisztust.
A jelentések szerint azonban az a legnagyobb vétjük vagy eltévelyedésük, hogy
bizonyos meghatározott napon hajnalhasadta előtt összegyülekeznek, és
váltakozva karban énekelnek az istennek hitt Krisztus tiszteletére, és
esküvel kötelezik magukat, nem ám valami gaztettre, hanem arra, hogy nem
lopnak, nem rabolnak, nem követnek el házasságtörést, nem szegik meg esküjüket,
a rájuk bízott letét kiadását felszólítás esetén nem tagadják meg. Ennek
végeztével rendszerint szétszélednek; majd ismét összejönnek, hogy közösen
fogyasszák el közönséges és ártalmatlan lakomájukat; ezt azonban abbahagyták,
miután parancsodra betiltottam a titkos társaságokat. Éppen ezért annál
szükségesebbnek tartottam, hogy két szolgálóleányból – ezeket ők
diakonisszáknak nevezik – még kínvallatás árán is kivegyem az igazságot. Nem
találtam bennük egyebet ostoba, határtalan babonaságnál. Ezért elnapoltam az
ügy kivizsgálását, és hozzád fordulok tanácsért. Mert meggondolásra méltónak
láttam ezt a dolgot, legfőképpen a vádlottak nagy tömege miatt; ugyanis
mindenféle korú, mindenféle társadalmi osztálybeli emberek, férfiak és nők
vegyest, igen sokan kerültek és kerülnek a vád alá. Nemcsak a városokban, hanem
a falvakban és a tanyákon is elharapódzott ennek a babonaságnak a ragálya; ezt
azonban véleményem szerint meg lehet állítani, és meg lehet szüntetni.
5. Suetonius
Gaius
Suetonius Tranquillus (i.sz. 69-122), római történész. Művét a császárok
életéről i.sz. 120 körül írta, az V. rész Claudiusról szól.
A Caesarok élete [De Vita Caesarum] V.25
- Ilium lakosainak, mint a római nép
őseinek, minden adót örökre elengedett … A zsidókat, akik Chrestus
bujtogatására szüntelenül zavarogtak, [Claudius] kiűzte Rómából. A germánok
követeinek megengedte, hogy az orchestrában foglaljanak helyet…
6. Szamoszatai Lukianosz
Szíriai
görög rétor és szatírista (i.sz. 125-180), aki a cinikus filozófus, Peregrinosz
Próteusz (i.sz. 95-165) életéről és haláláról írt szatírát. Peregrinosz
ifjúságát Palesztinában, keresztények között töltötte, a rómaiak bebörtönözték.
Szabadulása után ebionita lett (zsidó-keresztény csoport, akik szerint Jézus
csak ember volt), később Egyiptomban aszketikus életű cinikus vándorfilozófus
lett, és Rómában, majd Görögországban élt. Saját temetési beszédét elmondva
máglyára vetette magát. A kortárs Tertullianus és Tatianosz szerint cinikusok
és keresztények sokat kritizálták egymás eszméit és életvitelét.
Peregrinus haláláról [Peri tész Peregrinu teleutész] 11-13.
Forrás:
Habermas, Gary: The Historical Jesus:
Ancient Evidence for the Life of Christ (College Press, 2008:206). Angolból
ford. Szalai András.
- A keresztények, mint tudod, a mai napig egy embert
imádnak – egy különleges személyiséget, aki bevezette szokatlan szertartásaikat,
és ezért keresztre feszítették. … Látod, e félrevezetett teremtmények
azzal az általános meggyőződéssel kezdik, hogy örökre halhatatlanok, ami
megmagyarázza a halál iránti megvetésüket és önkéntes odaadásukat, ami annyira
gyakori közöttük. Aztán eredeti törvényadójuk még azt is belevéste az
elméjükbe, hogy áttérésük pillanatától kezdve egymás testvérei; és megtagadják
Görögország isteneit, és a keresztre feszített bölcset imádják, és az ő
törvényei szerint élnek. Mindezt hitből teszik, aminek eredményeképpen
minden világi vagyont egyformán megvetnek, és közös tulajdonnak tekintenek.
7. Mara bar Szerapion
Szíriai
sztoikus filozófus. Azonos nevű fiát bebörtönözték a kis-ázsiai Szamoszata
elfoglalásakor, ekkor írta neki levelét, amelynek szövege egy 6-7. sz-i
másolatban maradt fenn. Megírásának dátuma vitatott. A várost a rómaiak i.sz.
72-ben, a párthusok 161-ben, a perzsák 256-ban foglalták el. A legtöbb érv az
1. vagy 2. sz-i eredet mellett szól.
Forrás:
Van Voorst, R. E.: Jesus Outside the New
Testament: An Introduction to the Ancient Evidence, Eerdmans, 2000:53-56).
Angolból ford. Szalai András.
- Mi mást mondhatnánk, ha a bölcseket a
zsarnokok erőszakkal elhurcolják, bölcsességüket sértésekkel fogják le, elméjüket
elnyomják és nem védekezhetnek? Mi
hasznuk lett az athéniaknak abból, hogy Szókratészt megölték? Éhínség és
járvány tört rájuk bűnük büntetéseként. Mi hasznuk lett a szamoszi férfiaknak abból,
hogy Püthagoraszt megégették? Földjüket egy pillanat alatt homok borította el.
Mi hasznuk volt a zsidóknak abból, hogy kivégeztették bölcs királyukat? Nem
sokkal később a királyságukat lerombolták. Isten joggal állt bosszút ezért a
három bölcs férfiúért. Az athéniakkal az éhség végzett, a szamosziakat
elborította a tenger, a zsidók pedig lerombolva és földjükről száműzve teljesen
szétszórva élnek. De Szókratész nem halott Platón miatt; sem Püthagorasz
Juno szobra miatt, sem a bölcs király az új törvény révén, amelyet
lefektetett.
További utalások
Két
utalásról tudunk még. Julius Africanus a kb. Kr. u. 221-ben írt Kronográfia című művében (18:1) két történész
– sajnos elveszett – művéből idéz egy-egy mondatot: a samáriai Thallus (kb. Kr.
u. 52) és a görög Phlegon (szintén 1. sz.) a Jézus halálakor hirtelen beálló
sötétségről számoltak be.
Összefoglalás
Mindez
alapján megállapíthatjuk, hogy az 1-3. századi nem-keresztény források szerint
- Jézus valóban élt, Pilátus
idején Palesztinában keresztre feszítve kivégezték,
- a kívülállók Jézus tanítását
ostobaságnak vagy bölcsességnek tekintették,
- tanítványai mindenesetre a Krisztusnak,
azaz a Messiásnak tartották, Istenként imádták, tanítása szerint éltek, az örök
életben reménykedtek, és érte képesek voltak mártírhalált halni.