Apostoli- és egyházatyák Jézusról
Apostoli- és egyházatyák Jézusról
© dr. Szalai András,
Apológia Kutatóközpont, www.apologia.hu (v.2.
2014.07.30.) PDF
Az apostolok közvetlen
tanítványai voltak az úgynevezett apostoli atyák, az őket követő nemzedékek
pedig az egyházatyák. Az első három évszázadból származó írásaik világosan
bizonyítják, hogy a Messiás kettős természetébe, és az Istenség hármas lényébe
vetett hit nem a 4. században, az egyetemes zsinatokkal kezdődött, hanem az
apostoli tanúságtétel folytatása volt. Az óegyházi tanítók műveiből itt és
most csak válogatást közlünk, mert néhány fontos szerző és mű magyar nyelven[1]
még kiadatlan.
Római Clemens (Szent Kelemen)
Apostoli munkatárs, püspök, vértanú
Ókeresztény írók 3. (fordította Ladocsi Gáspár)
1. levele a korinthusiakhoz [90.
körül]
XXII.
Mindezeket a Krisztusba vetett hit erősíti meg. A Szentlélek által
ugyanis ő maga hívott meg bennünket ilyenféleképpen: „Jöjjetek,
gyermekeim, hallgassatok reám, az Úr félelmére tanítalak titeket. 2. Ki az
az ember, aki élni akar, aki szeretne jobb napokat látni? 3. Nyelvedet
tartóztasd meg a rossztól, 4. fordulj el a rossztól és tedd a jót, 5. keresd a
békességet, és törekedj utána! 6. Az Úr szemei az igazakon, fülei az őt
kérlelőkön, az Úr tekintete ott van a gonosztevő felett, hogy még az
emlékezetüket is eltörölje a földről. 7. Az igaz felkiált, és meghallgatja az
Úr, minden szorongattatásából kiszabadítja őt. 8. Sokban szorongatják az
igazat, de mindezekből megszabadítja őt az Úr.” (Vö. Zsolt 34:12, 33:12,
18:20).
XLVI.
6. Nemde egy Istenünk van, egy a Krisztusunk, egy a reánk áradó kegyelem
Lelke, és egy a mi hivatásunk Krisztusban? 7. Miért tépjük, és miért
szaggatjuk szét Krisztusnak tagjait … ?
Antiókhiai Ignatiosz (Szent Ignác)
Apostoli atya, püspök, vértanú
Ókeresztény írók 3. (fordította Vanyó László)
Levele az efézusiakhoz [107-112.
között]
VII. 2. Egy orvos van,
testi és lelki,
aki született és
születetlen,
a testben levő Isten
a halálban igazi élet,
aki Máriától és Istentől
való,
először szenvedő,
majd szenvedéstől mentes,
a mi urunk Jézus Krisztus.
XVIII.
2. Mária hordozta ugyanis méhében Istenünket, Jézust, a Khrisztoszt Isten rendelkezésének megfelelően, aki
Dávid magjából való, de mégis a Szentlélektől…
XIX.
3. Leronttatott a tudatlanság, a régi királyság összeomlott, amikor
megjelent Isten ember módon az örök élet újdonságában.
Levele a magnésziaiakhoz [107-112.
között]
I. 2.
Az Istenhez leginkább illő névre méltatva, melyet bilincsekben hordok, magasztalom
az egyházakat, azért imádkozom, hogy bennük Jézus Krisztus – aki életünk
mindörökké – testének és Lelkének egysége legyen meg, a hité és szereteté,
melynél előbbre való nincsen, és a legfontosabb legyen meg bennük: Jézus és
az Atya egysége. Benne kiálljátok evilág fejedelmének támadásait, és azokat
kikerülve Istent nyeritek el.
Levele a trallésziekhez [107-112.
között]
VII.1.
Őrizkedjetek az ilyenektől. Így is lesz nálatok, ha nem fuvalkodtok fel, ha
elszakíthatatlanok lesztek az Isten Jézus Krisztustól és az apostolok
rendelkezéseitől.
Levele a rómaiakhoz [107-112. között]
VI.
3. Engedjétek, hogy Istenem szenvedésének utánzója legyek! Akiben ő van,
az megérti, mit akarok, érezzen együtt velem, tudván, mi ösztönöz engem.
Levele a szmirnaiakhoz [107-112. között]
(fordította
Vanyó László, javította Bugár M. István)
I. 1.
Dicsőítem Jézus Krisztust, az Istent, aki titeket oly bölccsé tett;
egyesített ugyanis benneteket tökéletesítve a megingathatatlan hitben, mintegy
az Úr Jézus Krisztus keresztjére szegezve testben és lélekben, és Krisztus vére
által megszilárdított a szeretetben, teljesen bizonyossá téve titeket Urunkra
vonatkozóan…
Pseudo-Clemens (ismeretlen szerző)
Ókeresztény írók 3. (fordította Ladocsi Gáspár)
Római Szent Kelemen neve
alatt fennmaradt prédikáció [2. sz.]
I. 1. Testvéreim, nekünk úgy kell gondolkodnunk Jézus
Krisztusról, mint Istenről, mint élők és holtak bírájáról, és nem szabad
keveset gondolnunk megváltásunk felől.
Arisztidész
Görögországi filozófus, ügyvéd, apologéta
Ókeresztény írók 8. (fordította Fodor György)
Apológia [125.
körül, szír változat]
II.
rész (…) A keresztények Jézusra, a Messiásra vezetik vissza vallásuk eredetét.
A legmagasztosabb Isten Fiának nevezik. Azt mondják, hogy Isten
lejött az égből, egy zsidó szűztől testet vett fel és húsba öltözött, s
hogy Isten Fia az ember leányában lakozott. Ezt az „örömhír” tanítja
így, melyet egy rövid idő óta felolvasnak egymás között, és amelyet buzgón
hirdetnek.
(Szent) Jusztinosz
Palesztinai pogány származású filozófus, apologéta, vértanú
Ókeresztény írók 8. (fordította Vanyó László,
javította Bugár M. István)
Apológia I. [155. körül]
VI.
2. Őt imádjuk és tiszteljük mi, meg a tőle jött Fiút, aki megtanította
nekünk mindezeket, s a hozzá hasonult angyalok seregét, és a prófétai
Lelket; értelemben és igazságban hódolunk előttük, s mindenkinek, aki
akarja, átadjuk mindezeket irigység nélkül, ahogy magunk is tanultuk.
XIII.
3. Most be fogjuk bizonyítani azt, hogy mi ésszerűen tiszteljük Jézus Krisztust,
aki mindezt tanította, és éppen ezért született közénk, kit Judeában, Tibérius
császár prokurátora, Pontius Pilátus alatt feszítettek keresztre, mert megértettük,
hogy ő valóban Isten Fia,
ezért második helyen tiszteljük, harmadsorban pedig a prófétai Lelket. 4. Azért
vádolnak minket őrültséggel, mert a második helyet a változatlan és örök Isten
után, a mindenség szülője után, mint vélik, mi egy megfeszített embernek adjuk,
merthogy ők nem ismerik ennek misztériumát, mi meg arra intünk titeket,
figyeljetek ránk, amikor azt elmagyarázzuk.
XXII.
1. Az Isten fiát, akit Jézusnak hívnak, még ha csak közönséges módon
pusztán ember lett volna is, bölcsessége által lehetne Isten Fiának mondani,
merthogy „istenek, emberek atyjának” nevezi minden író az Istent. 2. Mi azonban
azt állítjuk, hogy sajátos módon, a szokványos születési formától eltérő
módon született ő, az Isten Igéje az Istentől, mint az előbbiekben
mondottuk, és mint ilyen, hasonló a ti Hermészetekhez, akiről azt mondjátok,
hogy az Istentől hírt hozó Ige.
XXIII.
2. Egyedül csak ő, Jézus Krisztus született sajátos értelemben Istentől
Fiúként, Isten Igéjeként,
Elsőszülöttjeként és Erejeként, az ő akaratából lett emberré és bennünket
megtanított ezekre, hogy az emberi nemet megváltoztassa és felemelje.
LXI.
3. Ezután elvezetjük oda őket, ahol a víz van, és ahogyan mi is újjászülettünk,
ugyanúgy ők is újjászületnek, a mindenség Atyja, uralkodó Istene, és a mi
megváltónk, Jézus Krisztus, és a Szentlélek nevében elvégzik ezt a
lemosdást a vízben.
LXIII.
14. A zsidók mindig is úgy tartották, hogy a mindenség Atyja beszélt Mózessel,
márpedig az, aki beszélt vele, az az Isten Fia volt, akit angyalnak és
apostolnak is nevez[2] az Írás,
és ezért méltán korholta őket a prófétai Lélek meg maga Krisztus is, mert sem az
Atyát, sem a Fiút nem ismerték. 15. Akik ugyanis a Fiút Atyának mondják, azok
lelepleződnek, mert nem ismerik az Atyát, és arról sem tudnak, hogy a
mindenség Atyjának van Fia, aki Isten Igéje és Elsőszülöttje, és Isten.
Apológia II. [155-160. között]
VI.
3. Az ő Fia, akit egyedül lehet valóban Fiúnak mondani, az Ige, aki minden
teremtést megelőz, aki vele van és tőle születik: vele teremtett meg
mindent[3]
a kezdetben; ő a Krisztus, ami annyit jelent, hogy Fölkent, és hogy általa
rendezett el mindent az Isten, de még ezzel a névvel is valami megfoghatatlant
jelölünk, ugyanúgy, ahogy az Isten szó
sem név valójában, hanem egy alig kifejezhető dologról alkotott, az emberi
természethez szabott elképzelést nevesít.
XIII. 4. Mert minden, amit bárki helyesen mondott, az miénk, keresztényeké; mivel mi Isten után a születetlen és kimondhatatlan Istentől való Igét (Értelmet) imádjuk és szeretjük,[4] ki értünk emberré lett, hogy szenvedéseink részeseként gyógyítson minket.
Párbeszéd a zsidó Trifónnal [160.
körül]
XLVIII.
1. [Trifón:] Különösnek találom, és teljes egészében igazolhatatlannak is tűnik
előttem, mikor mondottad, hogy az idők kezdete előtt létezett Isten ez a
Krisztus, majd embernek született, és hogy bár embertől született, nem
ember ő; de nemcsak különösnek találom, hanem esztelenségnek is.
LXIII.
5. Aki mellett tanúságot tesz az, aki ezt írta [ti. a 44/45. zsoltárt], azt imádni kell, az Isten és Felkent,
mellette tanúságot tesz, mint azt az előbbi sorokban világosan kifejezi. Akik pedig
benne hisznek, egyek lélekben és közösségükben [szünagógé], vagyis egyek az Egyházban…
LXVIII.
1. Erre Trifón: – Hihetetlen és szinte lehetetlen dolgot akarsz ugyanis
igazolni, mikor az Isten születéséről és emberré levéséről beszélsz.
LXVIII.
9. Bár arra kényszerülnek, hogy elismerjék, hogy Krisztusra értendők azok az
írások, melyekről beszélünk, melyek nyilvánvalóan bizonyítják, hogy Krisztus
szenvedésre képes, imádandó és Isten, s amelyeket az imént előttetek
elemeztem, mégis azt merészelik állítani, hogy ő [ti. Jézus] nem a Krisztus,
bár vallják, hogy a Krisztus majd el fog jönni, szenvedni fog és uralkodni,
s imádandó Isten lesz: és hogy ez így mennyire nevetséges és esztelen
dolog, rá fogok világítani.
CXXVIII. 1. És hogy Úr a Felkent, és Isten Fiaként Isten, s korábban csodálatos módon férfiúként, angyalként és a tűzfényben jelent meg, mint a csipkebokorban, így jelent meg a Szodomán beteljesített ítéletben is, azt már annyi mindennel bizonyítottunk.
Szardeszi Melitón
Szíriai püspök
A húsvétról [160-170.
között]
Ókeresztény írók 8. (fordította Vanyó László,
javította Bugár M. István)
(8) Mert Fiúként született,
bárányként vezették,
juhként leölték,
eltemették mint embert,
feltámadt a halálból mint
Isten,
az, aki természetében Isten és ember.
(9) Ő az, aki minden,
törvény, amennyiben ítél,
Ige, amennyiben tanít,
Kegyelem, amennyiben
megvált,
Atya, amennyiben szülő,
Fiú, amennyiben szülött,
bárány, amennyiben szenved,
amennyiben eltemetik, ember,
amennyiben feltámad, Isten.
(10) Ez Jézus Krisztus, akinek dicsőség mindörökké. Ámen.
(95) Így emelték fel a fára
és feliratot raktak föléje, mely
jelezte, kit öltek meg. Ki
volt ez? Nehéz megmondani,
És még félelmetesebb nem
megmondani. Halljátok
azonban remegve, ki az, aki
miatt rengett a föld:
Megfeszítették azt, aki
felfüggesztette a földet,
felfeszítették azt, aki
kifeszítette az egeket.
A fára függesztették azt,
aki megszilárdította a mindenséget
Az Urat alázták meg. Istent
gyilkolták meg.
Izrael királyát egy izraelita jobbja veszejtette el.
(100) Ő azonban feltámad
halottaiból,
és felmegy az ég fenségébe.
Az Úr, aki magár öltötte az
embert,
és szenvedett a
szenvedőkért,
és megkötözték a fogolyért,
elítélték az elítéltért,
és eltemették a sírban fekvőért…
(105) Ő az, aki az eget és a
földet alkotta,
és kezdetben az embert teremtette,
akit a törvény és a próféták
hirdettek,
aki a Szűzben testesült meg,
akit megfeszítettek,
akit a földbe temettek,
aki halottaiból feltámadt,
s aki felment a menny
magasságába,
aki az Atya jobbján ül,
akinek hatalma van ítélni és
megváltani mindent,
ami által az Atya alkotott mindent kezdettől fogva
örök időkig.
(105) Ő az Alfa és az
Ómega, a kezdet és a Vég,
– kimondhatatlan kezdet és felfoghatatlan vég – „Ez a Krisztus”.
Krisztus megtestesüléséről, III. könyv
(VII. töredék)
Akik ésszel bírnak, azok számára semmiféle szükségszerűség nem következik abból, amit Krisztus megkeresztelkedése után cselekedett, az ő testének és lelkének igazsága és valósága hasonlatos a mi emberi természetünkhöz. Amiket Krisztus a keresztség után cselekedett, főképpen a csodák, rávilágítanak az ő testbe rejtett istenségére, s meggyőzték erről a világot. Egyszerre volt Isten és tökéletes ember, meggyőzött bennünket két lényegéről, és megkeresztelkedése után a három éven át véghezvitt csodáival istenségéről, megkeresztelkedése előtti harminc évével pedig emberségéről, ez alatt az idő alatt a testhez tartozó gyengeségek elfedték istenségének jeleit, noha az idők előtt létező igaz Isten ő.
A hitről (XVI. töredék)
Ő a holtak nyugodalma, az
elveszettek megtalálója,
világosság a sötétben
levőknek, a foglyok megmentője,
(az üldözöttek pásztora), az
egyház vőlegénye,
a kerubok kocsija, az
angyali seregek vezére,
Isten az Istentől, Fiú az
Atyától,
Jézus Krisztus, király mindörökké.”
A keresztről (XV. töredék)
Fordította Bugár M. István (kézirat, a fordító
engedélyével)
Ezért jött el hozzánk,
ezért, jóllehet testetlen volt, testet szőtt magának
formánkból,
mikor bárányként mutatkozott, a pásztor ő maradt,
mikor szolgának tartották, fiúságát meg nem tagadta,
mikor Mária viselős volt Vele, ő az Atyát viselte,
mikor a földön járt, az eget betöltötte,
mikor újszülöttként mutatkozott, természetének
örökkévalóságát meg nem hazudtolta,
mikor testet öltött magára, istenségének egyszerűségét nem
korlátozta,
mikor szegénynek vélték, gazdagságától nem volt megfosztva,
mikor mint ember táplálékra
szorult, mint Isten nem szűnt meg a földkerekséget táplálni,
mikor szolga formáját vette fel, az Atya formáját meg
nem változtatta,
mindenné lett változatlan természettel,
Pilátus előtt állt és az Atya mellett ült,
a fához szegezték, és a mindenséget ő tartotta.
Homília a lélekről és testről (XIV. szír nyelvű töredék)
Fordította Bugár M. István (kézirat, a fordító engedélyével)
Miféle új misztérium ez?
A bírót elítélik, s ő hallgat,
a láthatatlan látszik, s nem szégyelli,
a megfoghatatlant megfogják, s nem méltatlankodik,
s kifeszíthetetlent kifeszítik, s nem tiltakozik,
a szenvedéstől ment szenved, s nem kiált bosszút,
a halhatatlan meghal, s nem tesz ellene,
a mennyeit földbe temetik, s eltűri: mi ez az új misztérium?
Antiókhiai Theophilosz (Teofil)
Szíriai püspök
Ókeresztény írók 8. (fordította Orosz László)
Levél Autolükoszhoz [180. körül]
I.
könyv 7. Ki ez az orvos? Isten, ki Igéjével és Bölcsességével gyógyít és
támaszt életre. Igéje és Bölcsessége révén teremtette Isten a
mindenséget: az ő Szavára szilárdultak meg az egek, s az ő Lelkétől annak
összes seregei. [5]
II.
könyv 15. Ugyanilyen módon az égitestek létrejöttét megelőző három nap képmása
a Háromságnak: [6] az
Istennek, az ő Igéjének és Bölcsességének. Negyedik jelképként pedig ott az
ember, aki a fényre rászorul, úgyhogy most már együtt lehetnek: Isten, Ige,
Bölcsesség, Ember. Emiatt keletkeztek negyednapra az égitestek.
Lyoni Eirénaiosz / Irenaeus (Szent Ireneusz)
Dél-Franciaországi püspök, vértanú
Ókeresztény
írók 8. (fordította Németh László, javította Bugár M. István)
Az apostoli igehirdetés
feltárása [190. körül]
3.
(…) Márpedig ezt az a hit biztosítja nekünk, amelyet a presbiterek, az apostolok
tanítványai adtak át nekünk, mi is ezt adjuk tovább (a hagyományban). Elsősorban
azt hagyták meg, hogy emlékezzünk: elnyertük a keresztséget a bűnök bocsánatára
Istennek az Atyának a nevében, és Jézus Krisztusnak, Isten Fiának
a nevében, aki megtestesült, meghalt és feltámadt, és Isten Szent Lelkének
a nevében.
5.
Íme tehát (ennek a tanításnak) kifejtése: Egyetlen Isten az Atya,
teremtetlen, láthatatlan, a mindenség teremtője, más Isten nincsen fölötte, és
más Isten nincsen alatta, és ez az Isten értelmes, és ezért a
teremtést az Értelemmel [Igével] vitte véghez, és az Isten
lélek, a Lélek által rendezett el mindent, ahogy a próféta mondja:
„Az Úr szava által szilárdította meg az eget és Lelke által van minden ereje.”
31.
[Krisztus] Egyesítette az embert Istennel, és létrehozta Isten és ember
közösségét. Más módon nem tudtunk volna részesülni a romolhatatlanságból,
ha ő nem jött volna el hozzánk.
40.
Ha tehát Isten Igéje – „mindenben övé az elsőség” – igaz ember,
„csodálatos tanácsadó és erős Isten”, az embert újra közösségre hívja
Istennel, azért, hogy a vele való közösség által elnyerjük a részesedést a
romolhatatlanságból.
47.
Tehát Úr az Atya és Úr a Fiú, és Isten az Atya és Isten a Fiú, mert aki
Istentől született, az Isten. Eképpen természetének lényege és hatalma
szerint egyetlen Istennek mutatkozik, másrészről pedig megváltásunk
üdvrendje [oikonomiája] szerint Fiú és Atya. Mert a minden létező Atyja
láthatatlan és minden lény számára megközelíthetetlen, s ezért azoknak, akik
az Istenhez akarnak közeledni, a Fiú által kell elnyerniük az Atyához vezetést.
Világosabban és még érthetőbben, nyilvánvalóbban Dávid így fejezi ki magát az
Atyáról és a Fiúról: „Trónod Isten, mindörökkön örökké, szeretted az igazságot
és gyűlölted az igazságtalanságot, ezért bőségesebben kent fel téged Isten az
öröm olajával, mint társaidat.” (Zsolt 44:7-8). Valóban a Fiú minthogy Isten,
az Atyától, azaz Istentől megkapta az örök birodalom trónját és a felkenés
olaját bőségesebben mint társai. A felkenés olaja a Lélek, tehát ő kente fel,
és társai a próféták, az igazak, az apostolok, és mindaz, aki megkapta a
részesedést birodalmából, azaz a tanítványai.
52. Tehát az, hogy Krisztus az Isten Fia az egész
világ előtt létezett, az Atyával és az Atyánál, ugyanakkor közel volt az
emberekhez…
54.
(…) Az Emmánuelnek pedig ez a fordítása: Isten velünk, vagy
kívánságot fejez ki a próféta, mintha azt mondaná: Isten legyen velünk!
Ennek felel meg az ígéret kinyilatkoztatása által sugallt értelmezés: „Íme –
mondja – a Szűz foganni fog és egy fiút szül ő, aki Isten, hogy velünk
legyen”, ugyanakkor egészen elcsodálkozik a dolgon, hírül adja a jövő
eseményt, hogy Isten velünk lesz.
Alexandriai Clemens (Szent Kelemen)
Észak-Afrikai katekhéta (hitoktató)
Ókeresztény örökségünk 10. (fordította Tóth Vencel,
javította Bugár M. István)
Buzdítás a görögökhöz (Protreptikosz)
[190.
körül]
X. 110. Felülmúlhatatlan, ugyanakkor könnyen elérhető jóindulatával Isten ereje gyorsan megvilágosította a földet, és az üdvösség magvaival betöltötte a mindenséget. Nem vitt volna ugyanis végbe ilye nagy művet ily rövid idő alatt isteni gondoskodás nélkül az Úr, akit külseje miatt megvetnek, cselekedetei miatt azonban imádnak. Ő a megtisztító, a megváltó, a kiengesztelő isteni Ige, a legnyilvánvalóbb valóságos Isten, aki egyenlő a mindenek Urával, mert az ő Fia volt, és „az Ige volt az Istenben”.
Karthágói Tertullianus
Észak-Afrikai ügyvéd, apologéta, presbiter
Ókeresztény írók 12.
Markion ellen (Adversus
Marcionem)
[208. körül][7]
Fordította Nagy Imre
IV.20
Mikor azt találod, hogy egyetlen emberben saját vallomása szerint az ördögök
légiója volt, bizonnyal lelkileg, tudd meg, hogy Krisztus a lelki ellenfeleivel
vív meg, lelkileg felfegyverkezve, értsd meg, hogy lelkileg harcol, mert ő
az, akinek az ördögök légiójával kell megvívni, hogy belássuk, erről a
háborúról jövendölt a zsoltár: „Hatalmas az Úr, erős Úr a harcban.”
(…) Először is, ez volt az a hit, amellyel [a vérfolyásos asszony] bízott Istenében,
aki inkább akarja az irgalmasságot mint az áldozatot, aminek alapján biztos
volt benne, hogy ez az Isten működik a Krisztusban. S ennek alapján
érintette meg őt, nem mint embert vagy prófétát, hanem mint magát az Istent,
akiről feltételezte, hogy semmiféle tisztátalanság be nem szennyezheti. (…) Krisztus
az asszonynak ezt a hitét hagyta jóvá, aki egyedül a Teremtőben hitt, és
válasza [az] volt, hogy Ő e jóváhagyott hit Istene.
Praxeas ellen (Adversus Praxeam) [213. körül][8]
Fordította
Vanyó László
II.
1. (…) Mi valójában mindig is és főleg most, mint a Paracletus által –
aki elvezet ugyanis minden igazságra (Jn 16,13) – jobban kioktatottak, egyetlen
Istent hiszünk, de azon rendelkezés alatt, amit oikonomiának mondunk,
tartjuk, hogy az egyetlen Istennek Fia van, az ő beszéde, aki tőle
magától jött ki, aki által minden lett és nála nélkül semmi sem lett (Jn 1,3).
Őt küldte az Atya a Szűzbe, és ő született tőle, az ember és Isten, az
Emberfia és Isten Fia, akit Jézus Krisztusnak is neveznek. (…) Aki azután ígéretének megfelelően
elküldte az Atyától a Szent Lelket.
2. Ez
a szabály visszanyúlik az evangélium kezdetére, még a régebbi eretnekeket
is megelőzi, nem kevésbé a tegnapi Praxeast, ezt bizonyítja eleve az összes
eretnek késői mivolta, mint maga a tegnapi Praxeas újdonsága is. Ezért ez itt
egy előzetes ítélet, melyet minden eretneksége ellen érvényesíteni kell, hogy az
az igaz, ami a korábbi, és az fattyúhajtás, ami későbbi. 3. (…) [A három
személy] mind egytől van, nevezetesen a lényeg egysége által, és
semmivel sem kevésbé őrződik meg az oikonomia szentsége, mely az
egységet a hármasságba rendezi, háromnak nevezve el az Atyát és Fiút és a
Lelket, nem állagban három, hanem sorrendben, nem lényegben, hanem
jellegben, nem hatalomban, hanem megjelenésben, de egy lényegében, egy
méltóságában és egyetlen hatalmában, mert egy az Isten, akitől ezek a
méltóságok és jellegek és megjelenési alakok az Atya, Fiú és Szentlélek nevének
tulajdonítódnak.
III.
1. Együgyűek ugyanis, hogy ne mondjam, oktalanok és műveletlenek, a hívők
nagyobbik része mindig az, mert a világ annyi napja óta még a hit szabálya
is az egyetlen és igaz Istenre utal, nem fogják fel azonban, hogy bár
egyetlen, de üdvrendjével együtt kell annak hinni, és megijednek az
üdvrendtől. (…) 2. Mondják: „Tartjuk az egyeduralmat!” [monarchiam tenemus], s a fogalmat magát még a latinok is
zengzetesen mondják ki, s oly szakszerűen, még azt gondolnád, jól is értik a
„monarchiát”, amelyet kiejtenek. (…) 3. Ha valóban Fia lett annak, akié a
monarchia, az azt még nem osztja meg azonnal
és nem szűnik meg a monarchia léte, ha még részeseként hozzávesszük a
Fiút is… 5. Miféle dolog azt képzelni, hogy Isten megosztódik és
szétszóródik a Fiúban és a Szentlélekben, második és harmadik
helyet kap, éppen az Atya lényegének részeseiben, mikor ilyen nem
történik még az angyalok olya nagy száma következtében sem, melyek pedig
mennyire különböznek az Atya lényegétől?
VIII.
Ha valaki azt róná fel nekem, hogy valamiféle probolét[9]
vezetek be, azaz egy dolog egy másikból való kibocsátását, amit Valentinosz
tesz, az Aeon-ból más és más Aeon-t származtatva... 2. (...) Valentinosz megkülönbözteti
„kiáradásait” és elszakítja szerzőjüktől, s oly messzire helyezi tőle
azokat, hogy az Aeon az Atyát nem ismeri. Sőt, még az ismeretére sem
vágyakozhat, ellenkezőleg és éppenséggel elnyeli és feloldja magában a maradék
lényeg. 3. Nálunk azonban egyedül a Fiú ismeri az Atyát, és az Atya
kebelét ő beszélte el (vö. Mt 11:27, Jn 1:18), és mindent látott és hallott az
Atyánál, és amit megparancsolt az Atya (Jn 8:38, 14:31), azt is mondja, nem a
saját, hanem az Atya akaratát teljesíti, melyet közelről, sőt, kezdettől fogva
ismert (Jn 6:38). 4. Mert ki ismeri azt, ami Istenben van, ha nem a Lélek, aki
benne van (1Kor 2:11)?
XII.
1. Ha téged még mindig botránkoztat a Háromság száma, mintha nem kapcsolódnának
egyszerű egységbe, akkor kérdem, az egyetlen és egyedülálló hogyan szólhat
többes számban: „Alkossunk embert
képünkre és hasonlatosságunkra” (Ter 1,26), amikor ezt kellett volna
mondania: „Alkossak embert képemre és hasonlatosságomra”, minthogy egyetlen és
egyedülálló. (…)
3.
Sőt, mert már hozzá tartozik a második személy, a Fiú, az ő Beszéde, és a
harmadik, a Lehelet a beszédben, ezért hirdette meg többes számban:
„alkossunk”, „képünkre”, „egy közülünk”. Akikkel ugyanis megalkotta az embert,
akikhez hasonlónak alkotta meg, az a Fiú volt – aki az embert, akikhez
hasonlónak alkotta meg, az a Fiú volt – aki majd felölti az embert –, s
bizony a Lélek, aki majd megszenteli az embert, s beszél velük mint
intézőkkel és ítélőkkel a háromság egységéből. (…)
7. A
három összetartozóban egyébként mindenütt egy lényeget tartok, de másnak
kell mondanom a jelentés szükségszerűsége alapján azt, aki parancsol, és azt,
aki azt végrehajtja.
Római Hippolütosz
Püspök
Noétosz ellen (Contra haeresin
Noeti) [230.
körül]
Fordította Bugár M. István (kézirat, a fordító
engedélyével)
8.1
(...) Ezek valóságosan hármak. 2. Ha pedig azt akarja [Noétosz]
megtudni, mi biztosítja Isten egy-voltát, értse meg, hogy az ő egyetlen
hatóereje. Ami tehát a hatását illeti, egy az Isten, a
gondviselés szempontjából viszont hármasnak mutatkozik.
14.2
Ha az Ige Istennél volt, s egyúttal Isten volt (Jn 1:1), mit mondhatunk? Két
istenről beszél (János)? Nem beszélek két istenről, hanem csak egyről, de két
személyről, s a Szentlélek kegyelmének harmadik gondviselő
tevékenységéről. 3. Egy Atya, de két személy, mert ott van a Fiú is. A harmadik
pedig a Szentlélek. (…) 5. (…) Az Atya mindenek felett, a Fiú
mindeneket átjárva, a Szentlélek pedig mindenekben.
Karthágói Cyprianus (Szent Ciprián)
Észak-Afrikai püspök, vértanú
Ókeresztény írók 15. (fordította Vanyó László)
A bizonyítékok három könyve
Quiriniushoz [246-249. között]
II.
könyv, VI. Krisztus Isten [fejezetcím] (…) Ha az isteni parancsnak
engedelmeskedőket isteneknek lehet nevezni, annál inkább Isten Krisztus,
Isten Fia, amint ő maga mondja a János szerinti evangéliumban…
II.
könyv, X. Krisztus ember és Isten, két természetből egyesült, hogy
közvetítő lehessen köztünk és az Atya között [fejezetcím] (…)
Az Úr imádságáról [251-252. között]
3.
Úgy imádkozzunk tehát, kedves testvéreim, ahogyan Mesterünk, Isten tanította!
Baráti és családias az imádság, ha Istent azzal kérjük, ami az övé, ha Krisztus
imádsága száll fel hozzá. Az Atya saját Fiának szavaira ismer, amikor
könyörgünk hozzá.
A türelem
erényéről [256.]
6. Jézus
Krisztus, a mi Urunk és Istenünk, ezt nem csak szavakkal tanította, kedves
testvérek, hanem cselekedeteivel valóra is váltotta. (…) Eljövetelétől fogva
minden tettének jellemző kísérője a türelem, már legelőször is, amikor a
mennyei fenségből a földre szállt, Isten Fia nem utasította el az emberi
test felöltését, és bár Ő maga nem volt bűnös, mások bűnét hordozta, miközben
átmenetileg letette halhatatlanságát, halandóként szenvedett, hogy az ártatlan
elszenvedje a halált a bűnösök üdvösségéért.
24.
(…) Az Atyaisten megparancsolta Fia imádását, és az isteni parancsról
meg nem feledkező Pál apostol állítja, amikor mondja: „Isten felmagasztalta őt,
és minden más nevet felülmúló nevet adott neki, hogy Jézus nevére hajoljon meg
minden térd, a mennyeieké, a földieké és a földalattiaké.”
Ajánlott alapvető szakirodalom
- Chadwick, Henry: A korai egyház (Osiris, 2003)
- Hamman, Adalbert-G.: Hogyan olvassuk az egyházatyákat? (Bencés, 2009)
- Vanyó László: Az ókeresztény egyház és irodalma I. Az első három évszázad (Jel,
2013)
Források
- Ókeresztény
írók 1-20. kötet (Szent István Társulat)
- Ókeresztény
örökségünk sorozat (Jel Kiadó)
- Catena
Monográfiák sorozat (Kairosz Kiadó)
- Angol nyelvű teljes adatbázis: www.newadvent.org,
www.ccel.org
[1] Egyházatyák magyarul: Ókeresztény írók 1-20. kötet (Szent István Társulat), Ókeresztény örökségünk sorozat (Jel Kiadó), Catena Monográfiák sorozat (Kairosz Kiadó).
[2] Értsd: „akit hírnöknek [angelosz] és küldöttnek [aposztolosz] is nevez…”, mert az Atya küldte, és sokat tanított is. A Fiú nem angyali lény vagy különleges ember, hanem Isten (ld. a 15. vers végét).
[3] A teremtés kizárólag Isten műve, és mivel a Fiú minden teremtést megelőz, és mindent ő teremt, Isten volta egyértelmű.
[4] Nem elválasztja Istent és az Igét, hanem ellenkezőleg, az egységét akarja állítani: amiképpen az ember és értelme egy, úgy Isten és Igéje (Értelme, Szava) is egy.
[7] Markion dualista volt, az Ósz-et elvetette, az anyagvilágot
rossznak, annak teremtőjét pedig gonosznak tartotta, Istent és Krisztust
egymással szembeállította.
[8] Praxeas modalista teológiát vallott (Isten csak egy személy,
nincs három személy, csupán három név, cím), szerinte a kereszten az Atya
szenvedett (patripasszionizmus). Tertullianus az „üdvrenddel” (dispensatio / oikonomia) érvel: az Atya elküldte a Fiút, majd a Fiú által a
Lelket, azaz külön személyek, de egy a lényegük, és csak egy Isten van. Érvét a
régi hit szabálya (regula fidei)
részének tekinti (II.2). Használja a Háromság (trinitas), lényeg (substantia)
és személy (persona) szavakat is.
[9] Gör. probolé =
„kiáramlás” (lat. emanatio), az
Istenségből kiáramló szellemi erők-lények (aiónok vagy eónok) gnosztikus tana.
[10] A „Beszéd” az Ige, a Fiú; a „Lélek”-nek fordított lat. spiritus jelentése szellem v. lehelet
(vö. gör. pneuma). A Beszédnek a
Lélek v. a lehelet abban az értelemben a „teste” (corpus), hogy általa jelenik meg és valóságos.
[11] A gör. paraklétosz =
pártfogó, ügyvéd szóból; utalás a Szentlélekre (Jn 14:16)
[12] Az üdvrendben az Egy Isten személyei egymás után nyilatkoztak meg, de mindegyikben az Egy Isten nyilatkozott meg, ezért azonos lényegűek.