1Kor 11:27 Ki méltó az úrvacsorára?
„Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen.”
Probléma
A hagyományos protestáns és katolikus fordításokban
azt olvassuk, hogy aki „méltatlanul” vesz részt az úrvacsorán / az
eucharisztián, az ítéletet eszik és iszik, vétkezik az Úr teste és vére ellen,
és Pál apostol szerint ezért lettek sokan betegek a korinthusi hívők közül. Nem
csoda, hogy sok mai hívő érzi magát méltatlannak, sőt, kifejezetten fél magához
venni a jegyeket. Ezt a liturgiába bekerült „önvizsgálat” (11:28) gyakorlata csak
fokozza. A KB a 29. versben ráadásul megismétli: „méltatlanul”. Kérdés, hogy
vajon tényleg méltónak kell lennünk, és ha igen, hogyan válthatunk azzá? Vagy
egészen másról van szó?
Fordítás
Görög eredeti:
(11:27) Hószte, hosz an eszthié to arton
é piné to potérion tu küriu anaxiósz… (11:29) …ho gar eszthión kai pinón krima heauté eszthiei kai pinei mé diakrinón
to szóma.
Formahű fordítás:
(11:27) „Ezért, ha valaki méltatlan módon eszi a kenyeret vagy issza az Úr
poharát…” (11:29) „…mert ítéletet eszik és iszik önmaga számára, aki a testet
nem megkülönböztetve / nem megbecsülve eszik és iszik…”
Értelmező fordítás: (11:27) „Következésképpen, ha valaki méltatlan módon
/ nem megfelelő módon eszik (az Úr) kenyeréből, és iszik az Úr poharából…” (11:29)
„…mert ítéletet von magára, aki úgy eszik és iszik, hogy nem különbözteti meg a
Testet (ti. az úrvacsorai elemet a többi ételtől) / nem becsüli meg a Testet (ti.
Krisztus közösségét)…”
Indoklás
Először is, a mai magyar szóhasználatban a „méltatlanul” már nem (csak) azt jelenti: „nem méltóképpen”, hanem azt is sugallja: „méltatlanként”, azaz nem mód-, inkább állapothatározó, és így magát az embert minősíti. Másodszor, az anaxiósz jelentése egyértelműen módhatározói: „méltatlan módon” vagy „gondatlan módon” (a 29. versből a szó hiányzik, vö. KB).
Ennek értelmezéséhez elég elolvasni a szövegkörnyezetet (11:17-34). A korinthusiak eleve nem a javukra, hanem a kárukra jönnek össze, veszekednek, „nem az Úr vacsoráját” eszik (11:20 RÚF), hanem ki-ki a sajátját: nem várják meg egymást, az egyik éhezik, a másik lerészegedik…
Pál szerint ez botrány. Elmondja nekik a valóban liturgiai szöveget, amely az evangéliumon alapul, visszatekint Krisztus tettére és előre tekint eljövetelére (11:23-26). Ezek után, és ezért figyelmezteti a korinthusiakat, hogy ne úrvacsorázzanak méltatlan módon, ahogy eddig, inkább vizsgálják meg magukat, és ennek megfelelő módon (hútósz) egyenek és igyanak az Úr asztalánál, különben ítéletet vonnak magukra: egyesek éppen azért lettek betegek, sőt, haltak meg, mert ezt nem tették meg. Fogadják el az Úr fenyítését, és változtassanak, hogy összejövetelük ne romboljon, hanem építsen (10:14-17).
A 11:29-ben „a test” (szóma)
megkülönböztetését, megbecsülését, másságának felismerését két irányban
értelmezik: (1) Krisztus teste a kenyér
mint úrvacsorai elem – tehát nem tettek különbséget az Úr vacsorája (az
eucharisztia elemei), illetve a saját vacsorájuk között; (2) Krisztus teste a közösség – amelyet nem becsültek eléggé,
és amelynek veszekedéseikkel, érzéketlenségükkel kárt okoztak.
A
11:27-29 mindenesetre egy példátlanul sok problémával küzdő ókori gyülekezet
nevelési folyamatába enged bepillantást. Nem a későbbi korok hívőit akarja
eltántorítani az Úr asztalától, hiszen ő nyilván olyanokat vár, akik tudják,
hogy méltatlanok, de éppen ezért méltó módon akarnak asztalához telepedni.
Méltóvá csak Krisztusba vetett hit révén válhat az ember, a méltó mód pedig a
korinthusi gyakorlat és hozzáállás ellentétje.