Bűnösök voltunk, vagy vagyunk?
Róm 5:8 „Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.”
1Jn 1:10 Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje.
Kérdés
Pál apostol egyszer azt írja, hogy csak voltunk bűnösök (Róm 8:5), máshol azt, hogy bűnösök vagyunk (Gal 2:15), sőt, ő a legnagyobb bűnös (1Tim 1:15), János
apostol szerint pedig ha azt állítjuk, hogy nem
vagyunk bűnösök, Istent tesszük hazuggá (1Jn 1:10). Most melyik igaz?
Válasz röviden
Krisztus a bűnösökért jött, hogy megmentse őket. A benne hívők
csak voltak bűnösök, de Krisztusban igazakká lettek, ez az új
identitásuk. A hivatkozott szövegek közül kettőnek (Gal 2:15, 1Jn 1:10) egyes fordításai pontatlanok, ezért tűnik úgy, hogy ellentmondanak a Róm 5:8-nak.
A témához kapcsolódó szöveg: Róm 7:7-25, 1Jn 3:6, 5:18, Ef 4:22-24
Válasz kifejtve
A „bűnösök” az egész Ószövetségben „az igazak” ellentéte.
Jézus tanításában is „a bűnösök” (hoi
hamartóloi) negatív példák, akiket a tanítványainak felül kell múlni (Lk
6:32-34), és ellenségek, akiknek végül a kezébe adatik (Mt 26:45 vö. ApCsel
2:23). Ugyanakkor a kortárs „bűnösök” egy
része Jézushoz igyekezett, Jézus pedig közösséget vállalt velük; ezért a
farizeusok szemében Jézus „a bűnösök barátja” (azaz pártolója) volt, pedig ő a megmentőjük akart lenni (Lk 15:1-7).
A bűnösök számára Krisztus halálával és feltámadásával jött el
az új identitás lehetősége: „Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg
irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.”
(Róm 5:8). Pár verssel lejjebb pedig
így állítja szembe Ádám lázadásának és Krisztus megváltó művének másokra
gyakorolt hatását: „…mert ahogyan az egy ember engedetlensége által sokan lettek
bűnösökké, úgy az egynek
engedelmessége által is sokan lesznek igazakká”
(5:19).
Jézus ugyanis „azért jött, hogy a bűnösöket üdvözítse” (1Tim 1:15). Pál önmagát azért tartotta „a
bűnösök között az első”-nek, azaz a legnagyobb bűnösnek, ugyanakkor a
legkisebb, legméltatlanabb apostolnak, mert korábban
az egyház üldözője volt (1Kor 15:9-10), „de azért könyörült
rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban énrajtam mutassa meg végtelen türelmét
példaként azoknak, akik majd hisznek benne, és így az örök életre jutnak. (1Tim
1:16).
A Gal 2:15-16 pontos magyar fordítása így hangzik: „Mi, természet szerint zsidók [hémeisz füszei Iúdaioi], és nem ’népek közül való bűnösök’ [kai úk ex ethnón hamartóloi], tudván, hogy…, ... mi is ...”
A görögben a 15. vers alanya („mi, zsidók”) természetesen kapcsolódik a 16. vers elején álló állítmányhoz („tudván…”). A magyar fordítások azonban – a KB kivételével – a 15. versbe betoldják a „vagyunk” szót:
- vagy szétválasztják a két emberi közösséget: „Mi születésünknél fogva zsidók vagyunk, nem bűnös pogányok.” (SZIT, hasonló KNV és B-D),
- vagy a létigét a mondat végére teszik: „Mi, akik zsidónak születtünk, és nem pogányok közül való bűnösök vagyunk” (RÚF, ÚFO), ezért mintha zsidók és pogányok egy kategóriába esnének: mind „bűnösök”.
Az 1Jn 1:10
fordítása (ÚFO, RÚF) pontosításra szorul: nem
azt írja, hogy „bűnösök vagyunk”, hanem ezt: „de ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk
/ nem követtünk el bűnt” [ean eipómen
hoti úk hémartékamen perf] (ld. KB, ÚRK, EFO; KNV, SZIT, B-K). Valójában mi
is tudjuk, és Isten is tudja, hogy „van bűnünk” [1:8 hamartian ekhomen], hogy „követtünk el vétket” (1:10 hémartékamen), de a „világosságban járás”
nem is bűntelenséget jelent, hanem a
valóság fel- és beismerését, hiszen ami láthatóvá válik, azaz kezelhetővé lesz. A Krisztusban igazzá
tett ember is vétkezik még, de a megoldás nem a tény tagadása, az önbecsapás
(1:8) és Isten meghazudtolása (1:10), hanem a bűn megvallása, hiszen van
bocsánat, van megtisztulás (1:7).