Septuaginta, deuterokanonikus iratok
Septuaginta, deuterokanonikus iratok
© dr. Szalai András, Apológia Kutatóközpont, www.apologia.hu (v.3. 2018.01.01.) PDF
A
zsidó Szentírás (Tanach) héber
szövegét a Kr.e. 3. században kezdték el ógörögre fordítani, hogy az Írásokat a
héberül-arámul már nem tudó alexandriai zsidók, illetve a hitük iránt
érdeklődő, görögül beszélő népek is olvashassák. Ez lett az ún. „Hetvenes”
fordítás (Septuaginta). Ehhez idővel más,
görög nyelvű iratokat csatoltak, és a gyűjtemény végül az ókeresztény egyház Ószövetsége
lett. Tanulmányunk a Septuaginta kialakulásának és értékelésének történetét tekinti
át.
1. A Septuaginta kialakulása
A katolikus kiadású
Ószövetségben olvasható hét olyan
irat is, amit a mai héber Bibliában és a protestáns kiadású Ószövetségben nem
találunk meg. Ezek a héber Biblia ókori ógörög fordításából, a Septuagintából
lettek átvéve.
A katolikus teológiában ezeket deuterokanonikusnak, azaz „másodlagosan mértékadó” írásoknak nevezik
– a zsidók, protestánsok és katolikusok által is kanonikusnak, azaz „mértékadónak”, vagy protokanonikusnak, azaz „elsődlegesen mértékadónak” tartott
írásokhoz képest.[1]
A protestáns teológia régebben az ószövetségi apokrifek („rejtett” eredetű vagy
értelmű iratok) közé sorolta őket, de újabban átvette a deuterokanonikus kifejezést,
fel- és elismerve e szövegek óegyházi jelentőségét.
1.1. A fordítás neve, kezdetei, változatai
A
héber Írások ógörög fordítása, az ún. „Hetvenes” fordítás a Kr.e. 3-1. sz-ban,
az egyiptomi Alexandriában készült. Görög címe Hé Metaphraszisz tón Hebdomékonta
(„A hetven fordítása”) vagy röviden Hebdomékonta
(„Hetvenes”), de latin neve terjedt el: Septuaginta, és a tudományos
jele is római szám: LXX.
A
fordítás kezdetének történetét az ún. Ariszteász-levél, egy minden valószínűség
szerint álnéven írt, a Kr.e. 2. sz-ban keletkezett szöveg örökítette meg, amit
az 1. században Josephus Flavius zsidó történész is idézett (A zsidók története XII.2). A legendás történet
szerint a fordítást II. Ptolemaiosz Philadelphosz rendelte el alexandriai
könyvtára számára. A tizenkét zsidó törzset hat-hat írástudóval képviselő hetvenkét
(kerekítve: hetven) fordító isteni sugallat révén teljesen egyforma szöveget
készített.
Eredetileg
csupán Mózes öt könyve lett görögre fordítva, a többi a Kr.e. 2-1. sz-ban. Alexandriában
készült a Bír, 1-2Kir, 1-2Krón, Péld, Jób és Jer fordítása, Palesztinában az Énekek,
Préd, Rúth és Eszt, a többi eredete bizonytalan.
A
deuterokanonikus iratok vagy eleve görögül íródtak (Bölcsesség, 2Makk), vagy
héberről (Jézus Sirák fia, 1Makkabeus, Judit), illetve arámiról (Tóbit) lettek
görögre fordítva.
A
Kr.u. 2. sz-ra a LXX-nak több jelentős változata is született, amelyek azonban csak
részletekben maradtak ránk:
- Aquila
elegáns fordítása a görög nyelvű zsinagógákban volt népszerű. Állítólag
keresztényből lett izraelita konvertita volt (Epiphaniosz).
- Szümmakhosz
szószerintiségre törekvő fordítása később a Vulgatára is hatott. Állítólag ebionita
zsidó-keresztény volt (Euszébiosz) vagy samáriai származású izraelita
konvertita (Epiphaniosz).
- Theodotion,
hellenista zsidó tudós szószerintiségre törekvő fordítását az egyház
előszeretettel másolta, használta.
A
LXX első, ókori szövegkritikai kiadása az alexandriai Órigenész nevéhez fűződik,
aki 240 körül a Hexaplában
(„Hatszoros”) egymás mellett hozta a héber szöveget, annak görög fonetikus
átírását, Aquila, Szümmakhosz és Theodotion fordítását, illetve saját
LXX-recenzióját.
Az Alfred Rahlfs által szerkesztett modern
szövegkritikai kiadás – a héber, görög és latin bibliai szövegek között – megtekinthető
a Deutsche Bibelgesellschaft weboldalán (ld. www.academic-bible.com).
1.2. Az LXX tartalma
Az
apostoli korra a LXX a palesztinai héber kánon szövegeinek fordításán kívül más
hosszabb-rövidebb írást is tartalmazott:
- görög nyelvű kiegészítéseket, toldalékokat Eszter és Dániel könyvéhez: Eszter 10. fejezetének végén Mardokeus beszéde; Dániel 3. fejezetében Azarja imádsága és A három ifjú éneke, 13-14. fejezetként Zsuzsanna és a vének, Bél és a sárkány története
- történelmi elbeszéléseket: Makkabeusok I. II. és III.
- vallásos novellákat: Tóbit/Tóbiás, Judit
- tanítói műveket: Salamon Bölcsessége, Jézus Sirák fia, Báruk és benne 6. fejezetként Jeremiás Levele
- költői műveket: 151. zsoltár, Mózes ódái
- prófétai-apokaliptikus műveket: Ezdrás/Ezra III. és IV. könyve.
2. A Septuaginta értékelése
2.1. Ókori zsidó értékelése
A
LXX zsidók által készített fordítás
volt. Az Ariszteász-levél szerint a jeruzsálemi főpap hozzájárulásával, a
jeruzsálemi Szentélyből hozott mintaszövegből, palesztinai írnokok által
készült.
Az
alexandriai zsinagógák a liturgiához valószínűleg nem használták, de vallásosságuk
és műveltségük alapja lett (ld. Philón kommentárjait). Helyi fontosságát
mutatja, hogy évről évre ünnepelték megalkotását. A palesztinai zsidó közösség
azonban a diaszpórában élő, náluk hellenizáltabb alexandriai zsidók fordítását
a Kr.u. 1. sz-ban revízióknak vetette alá, de lassan szinte teljesen elutasította.
Ennek több oka is volt.
Először
is, a LXX csak fordítás, nem az eredeti szöveg. Az egyik deuterokanonikusnak
számító, héberről görögre fordított mű (Jézus, Sirák fia) szerzője is úgy
vélte, hogy saját fordításához hasonlóan a kanonikus héber szövegek görög
fordítása is tökéleten, egyszerűen mert
fordítás (Előszó, 15-25):
- …és
elnézően ítéljétek meg azokat a helyeket, amelyekben úgy tűnik, hogy a műgond
ellenére képtelenek voltunk valamelyik kifejezés helyes fordítására. Mert nem
maradhatnak ugyanazon hatásúak a szavak, amelyeket eredetileg héberül
mondtak, amikor azokat más nyelvre ültetik át. De nem csak ezek, hanem maga a
Törvény, meg a próféták és a többi szent könyv nem csekély változást szenved
eredeti jelentéséhez képest.
Másodszor,
az 1. sz-i zsidó történész, Josephus Flavius szerint a zsidók ihletett szentírásai
Mózes és Malakiás (Kr.e. 5. sz.) között már megszülettek. Ezért egy olyan
gyűjtemény, amelyben új (ti. deuterokanonikus és apokrif) iratok is vannak,
nemigen számíthatott elfogadásra, sem az istentiszteleten, sem a tanításban:
- … Artaxerxész
óta egészen a mi időnkig ugyancsak mindent feljegyeztek – ezeket az írásokat
azonban mégsem tartjuk az előbbiekkel azonos hitelességűeknek, mivelhogy
megszakadt a próféták pontosan nyilvántartott láncolata.[2]
Az
elutasítás igazi kiváltó oka azonban a korai egyház megjelenése lett. Mivel az
izraelita-keresztény hitvitákon a keresztények a héber szöveg helyett többnyire
a görög fordításra hivatkoztak (sikertelenül), a Kr.u. 2-3. sz-tól a
zsidóság gyakorlatilag elvetette a LXX-t. Ezért a LXX többletanyagát nem
tartalmazta az arám Targumim, a héber Biblia istentiszteleten használt magyarázó
fordítása (Kr.e. 5. – Kr.u. 4. sz.). A LXX keletkezésének – keresztény
forrásokból ismert – történetét is először csak az 500 körül szerkesztett
Babilóniai Talmudban olvashatjuk: egyszer pozitív értékeléssel (Megillá 9a-b), de kétszer elítélő
hangnemben (a Tórát nem lehet megfelelően lefordítani, 13 helyen változtattak a
szövegen, az LXX olyan volt, mint az aranyborjú stb. ld. Szóferim 1:7, Széfer Tóra
1:6).
2.2. Újszövetségi jelentősége
Az Újszövetség íróinak sok fontos
ószövetségi idézete[3]
származik a görög LXX valamelyik változatából, és nem a ma ismert héber
szövegből (Biblia Hebraica). Ennek
azért van jelentősége, mert a LXX sok esetben régebbi szövegváltozatot őriz,
mint az ún. masszoréta szöveg, ami a mai héber szövegkiadás (BHS5) alapja, és
amit a rabbinikus zsidóság a Talmud lezárása után, 600 körül véglegesített.[4]
Bár az ókeresztény egyház Ószövetsége
valóban inkább a görög fordítás volt, tévhit, hogy az apostolok is elsősorban vagy
többnyire a LXX-t idézték volna. [5]
A görög Újszövetség standard fordítói kiadásának (UBS5[6])
függeléke külön jegyzékben közli a konkrét idézeteket (Index of Quotations), illetve a célzásokat és kifejezésbeli
párhuzamokat (Allusions and Verbal Parallels),
a görög fordításból vett idézeteket pedig LXX-szel jelöli:
- a
260 konkrét idézetből csak 61 forrása valamelyik LXX verzió, tehát a görög
Újszövetség írói több mint négyszer annyit idéztek a héber Írásokból,
mint a LXX-ból;
- a
kanonikus héber Írások közül nem idéztek Józs,
Bír, Ruth, 2Kir, 1-2Krón, Ezsd, Neh, Eszt, Préd, Énekek, JSir, Abd, Zof könyvéből;
a LXX deuterokanonikus szövegeiből egyszer
sem idéztek; az Újszövetségben ezekre a szövegekre csak utalást, vagy hasonló
mondatokat találunk.
A héber és a görög szöveg közötti sok apró
eltérés közül íme néhány szembetűnő példa, ahogy a magyar fordításban (RÚF
2014) megjelenik:
- 1Móz
5:24 „(Énók) egyszer csak eltűnt” vö. LXX: „…és nem találták meg” (Zsid 11:5)
- 5Móz
21:23 „…átkozott Isten előtt az akasztott ember” vö. LXX: „Átkozott, aki fán
függ.” (Gal 3:13)
- 5Móz
32:43 (hiányzik) vö. LXX: „Imádja őt
Isten minden angyala!” (Zsid 1:6)
- Ézs
7:14 „Íme, egy fiatal nő, aki most várandós....” vö. LXX: „Íme, a szűz fogan
méhében…” (Mt 1:23)
- Ézs
10:22 „…csak a maradék tér meg [vissza]” vö. LXX: „…csak a maradék üdvözül [fog
megmenekülni]” (Róm 9:27, Zsid 9:28)
- Ézs
40:5 (vö. 40:1-2) „…látni fogja minden ember egyaránt” vö. LXX: „…és meglátja
minden halandó az Isten szabadítását” (Lk 3:6)
- Ézs
42:4 „…tanítására várnak a szigetek” vö. LXX: „…az ő nevében reménykednek majd
a népek” (Mt 12:21)
- Ézs
61:1 (hiányzik) vö. LXX: „…a vakoknak
szemük megnyílását” (Lk 4:18)
- Zsolt
8:6 „Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél” vö. LXX: „Rövid időre kisebbé tetted
őt az angyaloknál” (Zsid 2:7)
- Zsolt
40:7 „…nyitott fület adtál nekem” vö. LXX: „de testet alkottál nekem” (Zsid
10:5)
- Zsolt 78:24 „…mennyei gabonát adott nekik” vö. LXX: „Mennyei kenyeret adott nekik enni.” (Jn 6:31)
2.3. Az ókori és koraközépkori egyház
Mivel az óegyház idején a görög volt a nemzetközi közvetítő nyelv, és az Újszövetség is görögül íródott, az óegyház Ószövetsége a görög fordítás volt, tehát a LXX, de vagy az alexandriai görög kánon, vagy csak a palesztinai héber kánon.
A LXX keletkezéséről szóló Ariszteász-levél történetét autentikusnak tartotta a 2. sz-i Jusztinosz (1. Apológia XXXI.) és a 4. sz-i Jeruzsálemi Kürillosz, aki szerint „a Szent Lélek által diktált sugalmazott Írásoknak a fordítása is a Szent Lélekben ment végbe.” (Prokatekézis IV.34.) A 4. sz-i szentföldön szolgáló Kürillosz azonban csak a héber kánon 22 könyvét tekintette[7] Írásoknak: „Ezt a huszonkét könyvet olvasd, az apokrifokhoz ne legyen semmi közöd!” (IV.35), de a keresztség előtt állóknak az Ószövetség görög fordítását ajánlott olvasásra: „Olvasd a Szentírást, az Ószövetség 22 könyvét, a Hetvenes fordításban.” (IV.33).[8]
A LXX legkorábbi fennmaradt, 4-5. századi, keresztények által készített kódexei a deuterokanonikus iratokat illetően bizonytalanságot tükröznek, ami az egységes és folyamatos hagyomány hiányára utal. Nem csupán egyes iratok maradtak fenn többé-kevésbé eltérő változatokban, hanem egyes könyvek sem feltétlenül kerültek bele a kódexekbe, vagy apokrifnek tartott könyveket is tartalmaztak:
- Codex Sinaiticus: hiányzik Báruk, de van Makkabeus III-IV is
- Codex Vaticanus: hiányzik Makkabeus I-II és Manasszé imája
- Codex Alexandrinus: van Makkabeus III-IV, 151. zsoltár és Ódák (I-XIV) is
A keresztény ókorban a hét deuterokanonikus szöveget az alábbi jelentős egyházatyák és tanítók nem tartották az Ószövetség részének (akár apokrifnek nevezték, akár vallásos olvasmányként ajánlották):
- a 2-3. században a Szárdeszi Melitón püspök és az alexandriai Órigenész,
- a 4. században Jeruzsálemi Kürillosz (Szent Cirill), Alexandriai Athanasziosz (Szent Atanáz), Epiphaniosz és Hyeronimus (Szent Jeromos)
- a 8. század elején az arab Damaszkuszi Szent János (Júchanná ad-Dimasqí) is csak a héber kánont fogadta el.
Ami a helyi és az egyetemes zsinatokat illeti,
- 363-ban a kis-ázsiai laodikeai zsinaton az Ószövetség irataiként csak a héber kánont említik („Jeremiás” részének tekintve a Siralmakon kívül Bárukot és Jeremiás levelét, akárcsak Jeruzsálemi Kürillosz)
- 393-ban a hippói zsinaton mondták ki először, hogy Tóbit, Judit és az 1-2 Makkabeus is az Ószövetség része; 397-ben a karthágói zsinaton ezeken kívül „Salamon könyvei” részeként említik a Bölcsesség-et is
- végül 692-ben az egyetemes kánonjogi zsinaton Jézus, Sirák fia könyve is az Ószövetség része lett.
Ami a latin nyelvű Bibliát illeti, a nyugati egyházrészben a 3-4. századtól a görög helyett a latin használata került egyre inkább előtérbe. Az ún. ólatin fordítások (Vetus Latina, Itala) revízióját I. Damasus pápa 382-ben Hyeronimusra (Szent Jeromos) bízta. Az által készített Vulgata („közönséges”, azaz köznyelvi fordítás) azonban nem a LXX, hanem – Tóbit és Judit nyersfordítását kivéve – a palesztinai héber kánon szövege alapján készült, és eredetileg nem tartalmazta a mai deuterokanonikus szövegeket, amelyeket Hyeronimus „apokrif”-nak nevezett.[9] Hyeronimus különben az Újszövetségből is csak az evangéliumokat fordította le, így a Vulgata a következő ezer évben több recenzión ment át, utoljára a II. Vatikáni Zsinat után, 1979-ben (ún. Neovulgata). A hivatalos verzió a már említett deuterokanonikus iratokon kívül a függelékben (Appendix) Manasszé imáját, Ezdrás III. és IV. könyvét, illetve a 151. Zsoltárt is tartalmazza (ld. Biblia Sacra Vulgata, Deutsche Bibelgesellschaft, 1994)
2.4. A reformáció és az ellenreformáció kora
Mivel
a reformátorok a palesztinai héber kánonhoz (legalábbis a masszoréta szöveghez)
tértek vissza, a katolikus egyház 1546-ban a Trienti Zsinaton erősítette meg
véglegesen a deuterokanonikusnak
(másodlagosan mértékadónak) nevezett szövegek ihletettségébe vetett hitét (DH 1502), az ortodox egyház pedig az
1672-es Jeruzsálemi Zsinaton. Így a mai katolikus Ószövetségben – a héber és
protestáns kánonnal egyező, protokanonikus (elsődlegesen mértékadó) könyveken
kívül – benne van
- külön
könyvként Tóbiás, Judit, Makkabeusok I-II, Bölcsesség, Sirák fia, Báruk és
benne 6. fejezetként Jeremiás levele,
- illetve
kiegészítésként Eszter 10. fejezetében Mardokeus beszéde, Dániel 3.
fejezetében Azarja imádsága és A három ifjú éneke, Dániel 13. és 14.
fejezeteként Zsuzsanna és a vének, illetve Bél és a sárkány története.
Az
ortodox és keleti egyházak a régi alexandriai kánont, a LXX-t tartották meg, számukra
a fentieken kívül az Ódák könyve, illetve – a liturgiából kimaradó, csak
olvasásra ajánlott – Ezdrás III-IV., Makkabeus III-IV. és 151. zsoltár is
elfogadott.
A
deuterokanonikus iratok elsősorban az ókeresztény, illetve katolikus és ortodox
egyházművészetre és a
liturgiára hatottak, nem a tanításra.
A katolikus és ortodox bibliafordítások manapság
természetesen a nemzetközileg elismert héber és a görög szövegkritikai
kiadványok alapján készülnek, de esetenként a LXX régebbinek tekintett
szövegváltozatát hozzák (pl. Káldi-Neovulgata Biblia, Szent Jeromos
Bibliatársulat, 2008).
2.5. A protestáns álláspont
A
protestáns egyházak természetesen elismerik a deuterokanonikus iratok nyelvészeti
és a történelmi értékét (pl. I. Makkabeus), illetve lelkileg építő hatását (pl.
Bölcsesség), hittani kérdésekben azonban nem tartják őket mértékadónak.
Luther,
bár lefordította és a kánoniakkal egy kötetben adta ki őket, nem tartotta őket
sugalmazottnak, mert
- eleve
görögül íródott, így eredetileg nem tartozhatott a héber szöveghez: Eszter és
Dániel görög kiegészítései
- történelmi
szempontból hiteltelenek: Tóbiás, Judit, Báruk
- kiemelkedő,
de csak emberi művek: Bölcsesség, Jézus Sirák fia
- csak
kortörténeti szempontból hasznos kommentárok: Makkabeusok I.
- elvetendő
hitgyakorlatot sugallnak: Makkabeusok II (ima halottakért).
Talán
a svájci Bullinger (1504-1575) foglalta össze a legtömörebben a reformátorok
véleményét:
- Ezen
kívül vannak még más könyvek is a Bibliában; Ezsdrás 3. és 4. Könyve, Eszter
második könyve, Tóbiás, Judit, Zsuzsanna, Bél, a Makkabeusok könyvei, Báruk, a
Bölcsesség könyve és a Bölcsek mondásai. Ezek, bár mindegyiket olvassák az
egyházban, és van céljuk és értelmük, mégsem egyenértékűek a
korábban felsoroltakkal [ti. a héber kánonnal]. Mert vitás vallási
kérdésekben ezekkel a könyvekkel nem szokás érvelni. [10]
A
protestáns bibliakiadásokból ezért a 17. század óta hiányoznak a deuterokanonikus
iratok. Nem azért, mert káros vagy haszontalan lenne őket elolvasni, hanem mert
tanbeli kérdésekben nem tekinthetők mérvadónak: vagy nem is
igénylik a kinyilatkoztatás tekintélyét, vagy ha mégis, mesés elemeik, hibáik hiteltelenítik
őket.
2.6. A Septuaginta és a magyar bibliafordítások
Protestánsok
számára talán meglepő, de a magyar Vizsolyi Biblia (1590) fakszimile
kiadásában is látható, hogy a református Károli Gáspár deuterokanonikus és ma
már katolikus szemmel is apokrifnak számító szövegeket is közre adott (Ezdrás
III, IV, Tóbiás, Judith, Bölcsesség, Jézus Sirák, Makkabeusok I, II, III). Szenczi Molnár Albert 1608-as Károli-revíziója a deuterokanonikus
iratokat már apokrifnek nevezi, és a kánoniaktól elkülöníti.
E
szövegek ennek ellenére ma ismét olvashatók protestáns nyelvészek fordításában
is: Deuterokanonikus bibliai könyvek – A Septuaginta alapján, Kálvin
Kiadó, 1998. Görög-katolikus kiadásban pedig magyarul is olvasható a Görög Atyák Bibliája korabeli elemzésekkel –
A Teremtés könyve I. kötet (Szent Atanáz Görög-katolikus Hittudományi
Főiskola, 2000)
Ajánlott szakirodalom
- Zsengellér József: A kánon többszólamúsága – A héber Biblia
/ Ószövetség szöveg- és kánontörténete (L’Harmattan Kiadó, Kálvin Kiadó 2014)
- Xeravits Géza, Zsengellér József (szerk.): Szövetségek
erőterében – A deuterokanonikus irodalom alapvető kérdései (PRTA – L’Harmattan, 2004)
- Xeravits Géza: A deuterokanonikus könyvek – Bevezetés
keletkezés- és irodalomtörténetükbe (PRTA – L’Harmattan, 2008)
- Vanyó László: Az egyházatyák Bibliája és az ókeresztény
exegézis módszere, története – Septuaginta, Diatesszaron, Vetus Latina, Vulgata
(Jel Kiadó, 2002)
- Marcos, Natalio Fernandez: The Septuagint in Context –
Introduction to the Greek Version of the Bible (Brill, 2000)
- McLay, Timothy R.: The Use of the Septuagint in New
Testament Research (Eerdmans, 2003)
- Shenker, Adrian (ed): The Eearliest Text of the Hebrew Bible
– The Relationship Between the Masoretic text and the Hebrew Base of the
Septuagint Reconsidered (Society of Biblical Literature, 2003)
- Lange, Nicholas de – Krivoruchko, Julia – Boyd-Taylor, Cameron (eds): Jewish Reception of Greek Bible Versions (Morh Siebeck, Tübingen, 2009)
[1] A „protokanonikus” és a „deuterokanonikus” kifejezést Sziénai Szixtusz, zsidó származású domonkos teológus alkotta (Bibliotheca sancta ex præcipuis Catholicæ Ecclesiæ auctoribus collecta, Velence, 1566)
[2] Josephus Flavius: Apión ellen I.8. (Helikon, 1984)
[3] Ld. Tarjányi Béla: A Hetvenes fordítás – és a modern bibliafordítások, In: Jeromos füzetek 82. Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, 2010 (5-32. oldal)
[4] Kustár Zoltán: A héber Ószövetség története – A masszoréta szöveghagyományozás és annak megjelenítése a Biblia Hebraicában (Magyar Bibliatársulat – Kálvin Kiadó, 2010)
[5] A Jeromos füzetek 82. számában dr. Tarjányi Béla szerint az Ószövetségből vett idézetek kétharmada (!) a LXX-ból van, és az Újszövetség a deuterokanonikus (!) iratokat is idézi. Minden tisztelet mellett, ez a megállapítás ellentmond a standard görög szövegkiadásoknak (UBS5, NA28).
[6] The Greek New Testament, 5th ed. (United Bible Societies, 2014)
[7] Kivétel: „…Jeremiástól Bárukkal, a Siralmakkal, a Levéllel együtt”
[8] Jeruzsálemi Szent Kürillosz összes művei, Ókeresztény írók 19. (Szent István Társulat, 2006)
[9] J.N.D. Kelly: Szent Jeromos élete, írásai és vitái (Kairosz, 2013) 246-247. oldal.
[10] A keresztyén vallás summája (Limache Verlag, Zürich / Szentendre, 1997) 14. oldal